Ujvári Barbara |
PhD hallgató, Állatorvostudományi Egyetem |
Tudományos segédmunkatárs /MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet/ |
Tanulmányok: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Biológus MSc, Molekuláris, Immun- és Mikrobiológia szakirány; Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
Lakhely: Sárospatak, Budapest
Születési év: 1988
Szakmai érdeklődési kör: állatorvosi mikrobiológia
Hobbi: terepfutás, gasztronómia
“Nem félek a számítógépektől, a hiányuktól félek.” -- Isaac Asimov
Kisiskolás korom óta nagyon érdekeltek a természettudományok, ezen belül is a biológia és kémia. A gimnáziumi éveim alatt már emelt szinten tanultam ezeket a tárgyakat, és így egyenes út vezetett az ELTE biológus képzésére. A tanulás mellett az egyik nagy interaktív tudományos kiállításon segítettem rendszeresen a látogatóknak, és tárlatvezetést is tartottam. Emiatt örömmel írtam egy kisebb részletet ebbe a könyvbe, mely remélem érdekes kiegészítés lesz egy másik szakterületről.