Trádler Máté

Okleveles Villamosmérnök, MSc.

Szoftverfejlesztő mérnök 
/Thyssenkrupp Presta Hungary Kft./

 

 

Korábbi beosztások: Fejlesztőmérnök /Xtalin Kft./ 

Tanulmányok: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Villamosmérnöki és Informatikai Kar – villamosmérnök szak – alapképzés és mesterképzés, Vörösmarty Mihály Gimnázium (Érd) - matematika – fizika emelt szintű képzés

Lakhely: Érd

Születési év: 1994

Szakmai érdeklődési kör: Beágyazott rendszerek, szabályzók, autóipar

Hobbi: Falmászás, úszás, önfejlesztés, tanítás

 

Régen mindent csak szétszedtem és nem értettem, hogyan is működnek a dolgok, így megjavítani sem tudtam őket. Ma már ez egy kicsit változott, valamennyire már értem őket, de megjavítani még ma sem tudom. :D

Már kiskoromban is a mérnöki pálya felé orientálódtam. A játékaimat mindig szétszedtem és próbáltam kisebb nagyobb sikerrel összerakni, megjavítani vagy éppen „felfejleszteni” azokat. Az irány számomra mindig is megvolt, azt gondolom, de konkrétan a villamosmérnöki pálya csak a középiskolás éveim vége felé fogalmazódott meg bennem. Ebben láttam a legnagyobb kihívást, mert a fizika órákon számomra mindig nehezen megfogható dolognak tűntek a villamossági részek.

Az egyetemi éveim alatt részt vettem számos szakmai csapatversenyen, ahol kipróbálhattam magamat és a megszerzett tudásomat, új tapasztalatokat szerezhettem. Mindig élveztem a közös munkát a barátaimmal, amikor tervezhettünk, agyalhattunk problémákon. Ezekből mindig sokat profitáltam. Az első szakmai lépés az életemben az alapképzésem során, a szakmai gyakorlatom ideje alatt történt meg igazán velem. Ekkor kerültem kapcsolatba az Xtalin Kft.-vel, ahol már a kezdetektől az egyetemen megszerzett főleg elméleti tudásomat alakíthattam át gyakorlati tudássá. Később itt szakdolgoztam és diplomáztam is, értékes tudást és tapasztalatot szerezve. Az egyetem mellett különórákat tartottam általános, középiskolás és egyetemistáknak is, az oktatás azt gondolom a szívügyemmé vált, szeretek ezzel foglalkozni és segíteni másoknak. Ezért is nagy örömmel tölt el a tudat, hogy én is esetleg hozzájárulhatok a szakmai fejlődésedhez ésremélem, hogy legalább akkora élvezettel fogod olvasni a sorokat, mint amekkora élvezettel készítettem őket.