Szesztay Endre

Okleveles Villamosmérnök, MSc.

Okleveles Orvosbiológiai Mérnök MSc.

 
 

Tanulmányok: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mindkét alkalommal.

Lakhely: Törökbálint

Születési év: 1968

Szakmai érdeklődési kör: minden

Hobbi: folyamatosan változik, most éppen Mountain bike, falmászás.

"Azért nem lottózom, mert én mindig az 1,2,3,4,5 számokat jelölném meg, azt meg úgysem húzzák ki soha..."

 

Azok közé tartozom, akik már általános iskolában is tudták, hogy mik akarnak lenni. Akkortájt még szörnyű rossz tanuló voltam, de valahogy a végén mégis sikerült mérnökké válni. Azóta foglalkoztam már erősáramú kapcsolókészülékekkel (120,000V, 2,500A), orvosi elektronikával (<1 mV, <1 nA), mostani munkahelyemen éppen szerver alaplapokat fejlesztünk (GHz-ek, Gbájtok, Gbit/s-ok). Mellékállásban egy saját cégben elektromos hajtásokat és motorokat tervezünk és gyártunk.

Mindig is abban különböztem a hasonló érdeklődésű barátaimtól, hogy én sosem építettem meg olyan kapcsolást, amit valami könyvben láttam - mindig csak olyat, amit - legalább részben - én terveztem meg. Így ugyan sokkal nehezebb volt sikerélményhez jutni, de mindig tudtam, hogy amit megépítettem az hogyan működik (na jó, legalábbis azt hittem). És valamiért az sosem zavart, ha valami nem sikerült elsőre. Ezt tanácsolom nektek is: járjatok új utakon, és ne féljetek hibázni.